A legnépszerűbb magyar taxi appok
Milyen kérdést teszünk fel egy buli végén, turistaként a reptérre érkezve, vagy akkor, amikor éppen sietősen készülődünk a vonatállomásra? “Valaki tud mondani egy taxi számot?” Pár éve valóban így történhetett, viszont napjainkban már semmi szükség erre a kérdésre, ugyanis szinte bármilyen nagyvárosban járunk, pillanatok alatt letölthetjük a telefonunkra a helyi taxi applikációt, és máris utazhatunk. Ha Budapesten “fognál” egy taxit, rögtön több applikációval találkozhatsz. Bejegyzésünkben összegyűjtöttük a legnépszerűbbeket, és megnézzük, mire képesek.
Főtaxi
A Főtaxi Budapest legrégebbi múltra visszatekintő taxi társasága, amely 2010 óta a Liszt Ferenc Repülőtér hivatalos szerződött partnere. Az utóbbi években ők is applikációt fejlesztettek. Előnyei, hogy van lehetőség előrendelésre, ahol kiválaszthatod az autó típusát, ráadásul azt is, ha állatot szállítanál, vagy éppen csendes sofőrt szeretnél, mert nem vagy társasági hangulatban.
Az alkalmazás jelzést küld, amikor az autó 3 percre van tőled, illetve akkor is, amikor megérkezik. A valós, aktuális forgalmi viszonyok alapján tervezi az útvonalat, és kalkulál árat.
Az app mutatja a közeledben tartózkodó autókat, és már a rendelés előtt automatikusan kalkulál egy hozzávetőleges várakozási időt a GPS koordinátáid alapján. Láthatod a telefon kijelzőjén, hogy melyik taxi fogadta a rendeléseder, és mikor jön érted, merről érkezik, mennyi idő múlva ér oda hozzád.
- Letöltések: 100 000+
- Értékelés (Google Play): 4,2 (1 090 értékelés)
Bolt
A Bolt korábban Taxify néven indult útjára, és 2013-ban alapították Észtországban. Évekkel később, 2019 és 2020 márciusában az app harmadik helyen végzett a Financial Times által közzétett „Európa leggyorsabban növekvő vállalatai” listán. Ez a dinamikusan növekvő vállalat természetesen hazánkat is elérte.
Az applikáció egyik előnye, hogy az utazás végén teljesen automatikusan történik a fizetés, ami kényelmes megoldást jelent. Sajnos nincs előrendelési lehetőség az alkalmazásban, így ahhoz, hogy láthasd a várható várakozási időt, előbb meg kell adni az úti célt. Egyes helyszíneken, vagy például első használatkor promóciós kódot is kaphatsz, amit felhasználhatsz utazási kedvezményként.
Szintén láthatod a közeledben haladó autókat, illetve kiválaszthatod az autó típusát, és gyermeküléssel rendelkező járművet is felkínál.
- Letöltések: 10 000 000+
- Értékelés (Google Play): 4,4 (466 886 értékelés)
CityTaxi
A cég 1983 óta fuvaroz Budapesten és vonzáskörzetében. Az app előnye, hogy van előrendelési lehetőség. Mivel kevesebb sofőrrel rendelkezik, így hosszabb várakozási idővel kell számolni.
Természetesen itt is elérhető a viteldíj kalkulátor, és a rendelés környezetében elérhető taxikat is meg lehet nézni. Az előrendelésnél kiválasztható, hogy normál, kombi, vagy 5-6 utas szállítását biztosító járművet szeretnénk, illetve érkezés előtt itt is kapunk értesítést.
- Letöltések: 50 000+
- Értékelés (Google Play): 4,4 (319 értékelés)
Budapest Taxi
A Főtaxi Csoport 2018 júniusában vásárolta meg a Budapest Taxit. Az applikáció a Főtaxi applikáció majdnem pontos mása, annyi különbséggel, hogy ez sárga, és nem piros. Ezen kívül csak az fuvarozásban van különbség, hiszen a várakozási idő a közelben lévő autóktól függ, így jellemzően a Budapest Taxira többet kell várni, hiszen kisebb flottával rendelkezik.
- Letöltések: 10 000+
- Értékelés (Google Play): 2,8 (248 értékelés)
A fenti applikációkban rengeteg a közös jellemvonás, az évek során mindegyik igyekszik olyan funkciókkal előállni, amelyek növelik a felhasználói élményt: leegyszerűsítik a rendelést és fizetést, push értesítésekkel folyamatosan tájékoztatnak, illetve értékelésre ösztönöznek. Milyen extrákkal növelhető tovább a felhasználói élmény? A későbbiek során erre is választ adunk.